In memoriam Györgypál Albert
Hetvenötévvel ezelőtt ezen a napon Nagyváradon hunyt el Györgypál Albert – Berci atya – a váradi egyházmegye papja, egykori szegedi papnövendék, orosházi káplán, tábori, ifjúsági lelkész és cserkésztiszt. A kommunista rendőrség kilenc hónapon át tartotta fogva és brutálisan bántalmazta, majd megroppant egészsége miatt inkább szabadon engedte. Röviddel a szabadulása után kórházba került, ahol sok-sok szenvedést követően 33 évesen, tíz éves papi szolgálat után visszatért a Jó Pásztorhoz.
Györgypál Albert 1914. június 28-án született a Nagybecskerek mellett fekvő Melencén. A trianoni békediktátum következtében menekülniük kellett és végül Békéscsabán telepedtek le, mely akkor a Csonka Váradi egyházmegye területéhez tartozott. Itt végezte el az általános és középiskolát és innen jelentkezett az egyházmegye papnövendékei sorába. Teológiai tanulmányait a Szegedi Egyházmegyeközi Szemináriumban végezte, majd 1937. május 2-án a szegedi Dómban Dr. Glattfelder Gyula püspök kilenc társával együtt pappá szentelte. Újmiséjét május 6-án, Áldozócsütörtökön Békéscsabán mutatta be.
1937-43 között Orosházán szolgált káplánként, ahol fő feladata a hitoktatás és az ifjúság nevelése lett. Az orosházi családok és gyerekek nagyon megszerették, ezt bizonyítja, hogy tisztelete félévszázaddal a halála után is élt. Itt írta meg a Dicséret áldozata című könyvét is, melyben a zsolozsma és szentmise liturgiájának magyarázatát dolgozta ki. Írását 1942. áprilisában a Szent István Társulat adta ki.Az orosházi éveket egy rövid, néhány hónapos váradi szolgálat követte, ahol prefektusi feladatot kapott, majd 1943 januárjától a II. világháború keleti frontján a 2. magyar hadsereg 108. kórházvonatán teljesített tábori lelkészi szolgálatot. A Kijevből betegeket hazaszállító vonaton kísérte a sebesülteket, reményt és bátorságot öntött a fronton harcoló magyar katonákba, útközben eltemette az elhunytakat. Oroszországból hazatérve ifjúsági lekész, illetve a Szent László Menedékház papja lett. Oroszországi emlékeit két újságcikkben összegezte, melyekben beszámolt az ukrán területeken tapasztalt szegénységről, a sztálini diktatúra szörnyűségeiről.
Az oroszok bevonulása után 1945. december 17-én őrizetbe vették és börtönbüntetésre ítélték. Hivatalosan a cikkek miatt ítélték el, ám valójában a sikeres ifjúsági szolgálata szúrt szemet a kommunista hatóságnak. Kilenc hónapig volt börtönben, ahol megalázták és megkínozták, majd a romló egészségügyi állapota miatt kiengedték. Egészsége megroppant és olyan gyorsan romlott, hogy szívizomgyulladása és májbetegsége miatt napi ellátásra szorult. Élete utolsó hónapjait a Vincés nővérek által gondozott Szent József Szanatóriumban töltötte. Hosszú és imádságos türelemmel viselt szenvedés után 1947. július 19-én hajnalban meghalt. Kérése az volt, hogy halála után helyezzenek három szál fehér rózsát az Intézet kápolnájában álló Szűzanya szoborhoz.
Halála után az egyik Vincés nővér azt mondta: ?szegény, olyan **rongyosan ment a másvilágra,** mert mindenki vágott egy darabot a ruhájából, reverendájából (ereklyének).?
szerző: Serfőző Levente
