SZÜLŐKNEK

Katolikus hit- és erkölcstan

Szeretettel köszöntjük!

Honlapunkon szeretnénk rövid tájékoztatást adni a katolikus hit- és erkölcstan oktatásról, illetve lehetőséget nyújtani arra, hogy jobban megismerhessék az Önök által kiválasztott iskolában tanító hitoktató kollégáinkat.

 Mi jellemzi a katolikus hit- és erkölcstan órát?

„A gyermekek olyanok, mint a tükör. Ha szeretettel veszik őket körül, ők is szeretetet sugároznak. Ha azonban a szeretet hiányzik, semmit sem tudnak visszaadni.” Anthony de Mello

Hisszük, hogy a gyermekek csak akkor képesek a növekedésre, ha szeretet veszi körül őket. Éppen ezért törekszünk arra, hogy szeretetteljes légkört teremtsünk számukra, közösséget alakítunk, ahol jó együtt lenni; játékos módszerekkel tanítunk és tanulunk, hogy örömteli élmény lehessen minden óra. A katolikus hit- és erkölcstan órán arra szeretnénk nevelni a gyermekeket, hogy legyenek fogékonyak a szépre, a jóra, az igazra; legyenek nyitottak önmaguk, társaik, és az őket körülvevő valóság megértésére, Isten megismerésére.


 Mit tanítunk a katolikus hit- és erkölcstan órán?

A katolikus hit- és erkölcstan órán a bibliai történeteken keresztül, Jézus tanítása és a katolikus Egyház tanításai alapján a gyerekek – életkori sajátosságaiknak megfelelően – megismerkedhetnek Isten szeretetével, Istennel élő kapcsolatot alakíthatnak ki, aki biztos támasz az életükben. Olyan témakörökkel és kérdésekkel foglalkozunk, amelyek hozzájárulnak a gyermekek erkölcsi érzékének, lelkiismeretének fejlődéséhez, miközben a gyermekek maradandó értékeket erősítenek meg magukban, fejlődnek bennük azok a pozitív belső késztetések, illetve erények, amelyek segítenek a jó és a rossz felismerésében, értékeken alapuló, felelős döntések meghozásában. Hisszük, hogy ezek az értékek biztos támpontot jelenthetnek gyermeke életében.


 Ki járhat katolikus hit- és erkölcstan órára?

Mindenkit szeretettel várunk a katolikus hit- és erkölcstan órára. A jelentkezésnek nem feltétele, hogy a gyermek meg legyen keresztelve.


 Ki tartja a katolikus hit- és erkölcstan órát?

Az alábbi oldalon található kereső segítségével iskola névre, illetve az iskola OM azonosítójára keresve információt kaphat arról, hogy az Ön által választott intézményben ki a felelős hitoktató, katekéta.


Mit tegyen, ha gyermekét katolikus hit- és erkölcstanra szeretné járatni?

  • amennyiben gyermeke 1. osztályos lesz, akkor beiratkozáskor írásban jelezze szándékát az iskola felé
  • amennyiben a gyermeke már másodikos vagy felsőbb osztályba jár, akkor május 20-ig jelezheti írásban szándékát az iskola felé
Share