A hónap dala – 2026. március
2024. szeptemberében indult sorozatunkban minden hónapban 1-1 keresztény dalt mutatunk be és javaslunk a katekétáink, valamint minden érdeklődő számára.
A gyerekdalok után jöjjön most egy kortárs nagyböjti és húsvéti ének. A zeneileg egy ballada stílusában megszólaló dal őszintén megvallja, miért ill. kiért szenvedett Jézus Urunk és hit csodálatával áll meg az Úr keresztje alatt. Én azt a szövegváltozatot szeretem magyarul, ami úgy énekli: „sosem tudom felfogni azt, milyen nagy volt az áldozat”, mert valóban szívvel is csak halványan sejtem mennyire szeret engem az Úr, hogy ezt tette értem nagypéntek és húsvét között. A dal címe tehát: „Here I Am To Worship„, magyarul pedig a kezdősoráról ismert: „Eljött hozzám”.
A dal 2001 karácsonyára jelent meg Tim Hughes britt, Londonban szolgáló dicsőítésvezető azonos című lemezén, aki később anglikán pap lett. A szerző mellett nagyon sok feldolgozásban hallható a dal: fiatalok körében, afroamerikai stílusban, fantasztikus hangzást adó fiúbandától(!), otthoni stúdióban, és pl. brazil szerzetesek nagyheti imádságán spanyolul és portugál nyelven.
Magyarországon a szerző is elénekelte a dalt az Ez az a nap! színpadán 2012-ben és akkor már a magyar közönség teljesen ismerte is. A dal magyarul is igen elterjedt, csak néhány példa a sok közül: éneklik protestánsok, köztük a magyar fordító, a Golgota Gyülekezet, és mi katolikusok is, a fentebb már említett Forráspont Band, az erdélyi Glory Zenekar, és Csiszér Laci is, akitől én is tanultam.
Adatok:
- Eredeti cím: Here I Am To Worship
- Eredeti kezdősor: Light Of The World
- Cím: Eljött hozzám, mikor még bűnben éltem
- Zene és szöveg: Tim Hughes
- Magyar fordítás: Pintér Béla
- Megjelenés: 2001
- Tanuláshoz:
- Hallgatáshoz:
Szerző: Gyuris Gellért
