Szakmai műhelyek
A Kateketikai Iroda fontosnak tartja, hogy az egyházmegye hitoktatóinak fórumot biztosítson a folyamatos szakmai fejlődésre, amelynek keretein belül az elméleti ismeretek mellett hasznos, a gyakorlatban is jól használható ismeretekhez juthassanak. A rendezvény egy kb. 3-4 óra hosszú, fakultatív, alapvetően szakmai jellegű program, amelynek célja lelki töltődési alkalmat biztosítani, valamint közösségi élményt is nyújtani. Témát minden esetben a korábban megfogalmazott igények alapján választunk. Ennek megfelelően félévente több alkalmat is szervezünk egyházmegye-szerte, a cél ugyanis az, hogy minden hitoktatónk részt vehessen ezeken a továbbképzési rendezvényeken.