Tesz-Vesz Tavasz’21 – Ültess velünk te is!

A tavalyi évben sajnos a járvány okozta helyzet miatt nem volt lehetőség megvalósítani a Tesz-Vesz Tavasz című rendezvényt, így idén mindenképpen szeretné megszervezni azt az egyházmegyénk Ifjúságpasztorációs Irodája (IPC). Az immáron XIII. alkalommal megrendezésre kerülő programot rendhagyó módon tervezik megvalósítani: most egy kihívásra hívják a kedves érdeklődőket, amely a jelenlegi pandémia időszakában egy nagyszerű kültéri projekt lehetőséget biztosít.
Céljuk, hogy a Szeged-Csanádi Egyházmegye 990. évfordulója és a NEK 2020 alkalmából 2020 fát ültessünk az egyházmegye területén, ezáltal szeretnék támogatni, hogy egy tisztább, zöldebb és élettel telibb környezetben éljünk. Az iroda munkatársai olyan plébániai közösségek, hittanos csoportok, iskolák, családok, közösségek jelentkezését várják, akik szívesen állítanak emléket egy faültetés keretében.
A faültetés helyszíne lehet iskolaudvar*, közterület**, plébánia udvar, templomkert, családi ház udvara és előkertje, valamint külterületek.A regisztráltaknak az IPC ajándékként biztosítja az ültetendő facsemetéket. Azt tervezik, hogy a regisztrált településeket látva, a lehető legközelebb tudják átadni a szabadgyökerű facsemetéket, amelyeket még márciusban (az átvételt követően) mihamarabb érdemes elültetni és gondozni. A fák átvételéről a regisztrációt követően küldenek értesítést és további információt.

A méltó emlék állításhoz érdemes egy rövid megemlékezést tartani, vagy esetleg emléktáblát elhelyezni a fa mellé.

A kihívás időpontja 2021. március 1. – április 30.
Regisztrációs határidő: 2021. február 20.
Bővebb információ az Ifjúságpasztorációs Iroda oldalán érhető el, valamint ipc.szeged@gmail.com címen kérhető!

*; ** Ezen helyszínek választása előtt mindenképpen érdemes egyeztetni a helyi vezetővel, önkormányzattal!

A facsemeték 30-50, illetve 50-100 cm magas kocsányos tölgy és ezüsthárs csemeték, amelyek jól tűrik a dél-alföldi régió klímáját. Az ültetés során – mivel kicsiny fákról van szó – érdemes karózást alkalmazni, amely a széltől és egyéb rongálástól is védi az elültetett csemetéket. Jó emlékezést és tisztább szebb jövőt kívánunk!

Share