Továbbképzést tartottunk – ezúttal Szegeden
2020. február 29-én tartottuk a Szeged-Csanádi Egyházmegye katekétáinak éves továbbképzési alkalmát, amelynek ezúttal a Szegedi Dóm Látogatóközpont adott teret.
A hitoktatók a délelőtt során ezúttal is egy elméleti blokkon vettek részt, amely során Dr. Roska Péter atya előadását hallgathatták meg “A New Age és a kereszténység” címmel. A témát a katekétáink visszajelzései alapján választottuk ki, amely ráadásul nagyon aktuális is egyben, hiszen a hitoktatók a mindennapokban is rendszeresen tapasztalhatják, hogy a különböző áramlatok, mozgalmak milyen nagy mértékben próbálnak maguknak teret hódítani – még sokszor a hívők fejében is.
Az ebédet követően, a délután folyamán a jelenlévő katekéták a World Café módszerével ismerkedtek meg. A központi téma a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve az volt, hogy a különböző korosztályú gyermekeket hogyan lehet közelebb hozni a szentmiséhez, szentségimádáshoz, Eucharisztiához? A közös tapasztalat- és ötletcserét a NEK-en való részvétel megbeszélése zárta.