Egyéb

Szent Imre Alkotó- és Rajzpályázat – Eredményhirdetés

2019-ben a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Imre Alkotó- és Rajzpályázatot hirdetett. A fiatalok több kategóriában  nevezhettek, a téma – a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve – „Minden forrásom belőled fakad”.

A diákok az elmúlt évekhez hasonlóan idén is több kategóriában nevezhettek: az általános iskola 1-6. osztályos tanulói rajzokkal, festményekkel, vagy egyéb kreatív módon elkészített művekkel nevezhettek, míg a 7-12.-es fiatalok számára kisfilmkészítés és esszé kategóriákban vártuk a pályaműveket. A Szeged-Csanádi Egyházmegye 350 tanulója nevezett a pályázatra. A témát a közelgő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jelmondata: „Minden forrásom belőled fakad” adta, segítve ezzel a gyermekeket és fiatalokat, hogy megfogalmazzák a szentmiséhez való viszonyukat, megkíséreljék megragadni és ábrázolni a Legszentebbet. A díjazás egyrészt a november 5-én – Szent Imre herceg ünnepnapján – megrendezett élménynap volt, melynek keretében a fiatalok és kísérőik a szegedi Dómot és az alsóvárosi Ferences Kolostort látogatták meg, másrészt az eredményhirdetés alkalmával könyveket és vásárlási utalványt kaptak.

Share