Egyéb

Hiszek abban, hogy minket a Szentlélek irányít – Dancsik Tamás Zsolttal beszélgettünk

2017 szeptemberében induló sorozatunkban egyházmegyénk katekétáit szeretnénk bemutatni, akik személyes írásukon keresztül mesélnek arról, mit is jelent számukra hitoktatónak lenni. Következő vendégünk Dancsik Tamás Zsolt szentesi hitoktató volt, aki a felmerülő nehézségek mellett arról is mesélt, honnan tud a mindennapokban inspirációt meríteni.

Dancsik Tamás Zsoltnak hívnak. Szentesen születtem, itt is élek. A Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda hittanára vagyok, immáron 5. tanéve. Nagy örömömre szolgál, hogy valamikor én is ennek az iskolának a tanulója voltam. A rendszerváltozást követően az én osztályom volt Koválcsik Magdika néni osztályfőnök vezetésével az első keresztény osztály az iskolában (akik már órarendbe beépített heti két órában katolikus hitoktatásban részesülhettek).

Tanulmányaimat Makón folytattam az akkor még Szent István Egyházi Általános Iskola és Gimnázium falai között. Büszkeséggel tölt el, hogy én még abban a gimnáziumban érettségizhettem, ami sajnos azóta már csak általános iskolaként funkcionál. A középiskola után Budapestre kerültem a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karára, ahol katolikus hittanár szakon lediplomáztam.

Tanítani 2014-től kezdtem el, miután Dr. Gruber László atyát Szentesre helyezte a Püspök úr. Először részmunkaidőben kaptam bizalmat a plébános atyától a szentesi állami fenntartású iskolákban, majd a 2015/2016-os tanévtől teljes foglalkoztatásban, mint a Szent Anna Plébánia hitoktatója tanítok a város katolikus általános iskolájában. Ez 11 osztályt jelent a teljes 16-ból, így az iskola legtöbb tanulóját én taníthatom hittanra.

Inspirációmat leginkább a még ártatlan, alsós gyerekektől kapom, akik a legfogékonyabbak a hitoktatásra, de hála Istennek sokszor találkozok érdeklődő figyelemmel a 7-8. osztályosok körében is, akiket talán már nehezebb ?megnyerni?.

Azt gondolom, hogy alapvetően nehéz ma bármit is tanítani, hiszen átalakulóban van az egész világ és a gyerekeket rengeteg impulzus éri a rádióból, telekvízióból és az internetről. Ilyen körülmények között a hittanra talán a legkevesebben fogékonyak a gyerekek (sajnos a szülők is), holott épp a fentebb említett okokból pontosan a lelki dolgokra volna nagy szükség.

Mindezek ellenére minden évben ajándék az a kb. kéttucatnyi gyermek, amely az elsőáldozásban részesül az irányításom alatt. Hiszem és bízom abban, hogy minket hitoktatókat a Szentlélek irányít, ahogyan azt maga Jézus is ígérte:

?nem ti fogtok beszélni, hanem majd Atyátok Lelke szól belőletek.? (Mt 10,20)

Share