Egyéb

Megmutatni Krisztus szeretetét – Kiss József Andrással beszélgettünk

2017 szeptemberében induló sorozatunkban egyházmegyénk katekétáit szeretnénk bemutatni, akik személyes írásukon keresztül mesélnek arról, mit is jelent számukra hitoktatónak lenni. Következő vendégünk Kiss József András makói hitoktató volt, aki a Munkás Agrár Misszió mellett arról is mesélt, hogy katekétaként milyen programokat szerveznek a fiatalok számára.

Kiss József András katekéta vagyok, három gyermekes édesapa, a családommal Apátfalván élünk. A Kecskeméti Piarista Gimnáziumban tanultam, a hitem alapjait itt szereztem meg, és ebből szeretnék továbbadni minél többet; persze csak magvető vagyok, de Isten kegyelme láthatóan betölti a mindennapjaimat, és ezért nagyon hálás vagyok.

Makón teljesítek szolgálatot, a Munkás Agrár Misszióban, állami szakgimnázium és szakközépiskolában, kollégiumban és lakásotthonban hívom a fiatalokat Isten felé. Számomra nagyon fontos Krisztus szeretetének megmutatása a fiataloknak, hogy érezzék, mindig számíthatnak a Jó Istenre és a közösségre, amelynek ők is a tagjai. Számos programot biztosítunk a hittanórákon felül a fiataloknak, hogy csatlakozhassanak az Egyházhoz és élő közösséggé legyünk. Kiemelkedő programjaink a diakóniás közösségünk segítő akciói, aminek keretében a csoportunk tagjai valósan megtapasztalhatják az Isten irgalmas szeretetét. Táboraink alkalmával, a tábortüzek során sokszor érzem a fiatalokon, hogy nagyon nyitottak és tanúságot tesznek hitükről, ezek a pillanatok számomra mindig felbecsülhetetlen ajándékok. Fontosnak tartom a Makón immáron második éve életre hívott ifjúsági Passiót is, amelynek keretében egyre több fiatalt sikerül bevonni, és így közösen tudtunk részt venni a Húsvét örömébe.

Sok erőt ad a családom, a feleségem támogatása, a Missziós közösségünk ereje, ahol katekéta társaimmal együtt megoszthatjuk nehézségeinket és örömeinket, valamint természetesen a misszionált fiatalok visszajelzései is, illetve hitben, lelki életben történő gyarapodásaik megtapasztalása is. Büszkeséggel tölt el, hogy már elmondhatom, hogy van olyan, a Missziónk által megszólított fiatal, aki  megkeresztelkedett, a beavató szentségeket megkapva a hitében gyarapodott, és katekéta szeretne lenni.

Hálával tartozom mindezekért Istennek, aki megmutatta az utat, amin keresztül eljuthatok hozzá, és egyre több fiatalnak adhatom át az Örömhírt.

Share