Egyéb

Isten országát építeni: Zsoldi Lajossal beszélgettünk

2017 szeptemberében induló sorozatunkban egyházmegyénk katekétáit szeretnénk bemutatni, akik személyes írásukon keresztül mesélnek arról, mit is jelent számukra hitoktatónak lenni. Következő vendégünk Zsoldi Lajos orosházi hitoktató volt, aki az útkeresése mellett arról is mesélt, hogy katekétaként milyen módon szeretné Isten országát építeni.

Zsoldi Lajos vagyok, 11 éve tanítok hittant, és az, hogy hitoktató leszek, nem volt mindig egyértelmű az életemben. Vallásos családban nevelkedtem, szüleim már óvodás koromtól járattak hittanra és így volt ez egészen a középiskola végéig. Fiatalabbik nővérem szintén hitoktató lett, az idősebbik pedig a Karitász helyi szervezetének aktív tagja. Keresztszüleim is nagyban hozzájárultak hitbéli fejlődésemhez.

Szeretem a természetet, az állatokat és a növényeket; sokáig biológusnak készültem, de egy hirtelen váltás jött az életemben és a bölcsészettudományok iránt kezdtem el érdeklődni, így történelem-altajisztika szakon kezdtem el a felsőoktatási tanulmányaimat. A történelmen belül nagyon érdekelt az egyháztörténelem, és ezért egy évvel később már a Szegedi Hittudományi Főiskola hallgatója voltam, itt szereztem főiskolai, majd egyetemi hittanári végzettséget.

Időközben megnősültem és három gyermekünket neveljük a feleségemmel. Első állomáshelyem Nagyszénás volt, itt nyolc évig dolgoztam és a hitoktatás mellett kipróbálhattam magam világi tanárként és sportoktatóként is. Jelenleg Orosházán tanítok minden korosztályban, az óvodásoktól kezdve egészen a felnőttekig.  Megoldhatatlan nehézségeket még nem tapasztaltam a munkám során, talán az emberek érdektelensége az, amin nagyon nehéz változtatni. Nagyon örülök, hogy minden korosztállyal foglalkozhatok, mert így sokkal változatosabb a munkám. Egy éve kezdtem el sérült fiatalokkal is foglalkozni, akik nagyon nyitottak a hitre és sok megható foglalkozáson vagyunk túl.

Iványi László esperesplébános megkért, hogy foglalkozzak a ministránsokkal, így még aktívabban bekapcsolódtam a liturgiába, és ennek eredményeként december óta áldoztatóként segítem a plébános munkáját. Életem során sokszor megtapasztaltam Isten segítségét és szeretetét, és minden tettemmel arra törekszek, hogy az Ő Országát építsem. Ezt szeretném továbbadni a rám bízott fiataloknak.

Share