Szakmai nap – ezúttal Szegeden

A Szeged-Csanádi Egyházmegye Kateketikai Irodája minden tanévben nagy hangsúlyt fektet a minőségi szakmai, lelki és közösségi programok szervezésére, amelyek sorában a szegedi Szakmai napunk következik. Az őszi, Békéscsabán megrendezett programunkra való visszatekintéssel készülünk a most szombati eseményre.

2018. november 10-én, szombaton szakmai napot tartottunk a békéscsabai Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda épületében, amely során három féle foglalkozás várta a hitoktatókat.

Az első műhely címe “Bábjáték a hitoktatásban” volt, és a foglakkozást Gyekiczki István Győzőné Bacsa Piroska tartotta. Rendkívül sokat megtudhattunk a bábozás történetéről, technikájáról, és a hitoktatásban felhasználható lehetőségeiről. Az alkalom lezárásaként még bábokat is készíthettünk. A második műhely témája a dráma és játék hittanórákon való alkalmazási lehetősége volt. Kunstárné Máriaföldy Erzsébet Márta vezetett be minket a játékok világába; drámapedagógiai és élménypedagógiai módszereket tanulhattunk, és játszhattunk végig, valamint megismerhettük ezeknek a játékoknak e hittan órai alkalmazásának lehetőségeit is. A harmadik műhely egy kézműves foglalkozás volt, ahol a “Lap-book” készítésének technikájával ismerkedhettünk meg. Csiszerné Makra Erzsébet és Ocskó Ágnes tanította meg nekünk ezt a módszert, és lépésről lépésre magyarázva el is készíthettük saját adventi Lap-bookunkat. A résztvevő hitoktatókat három részre osztottuk és forgószínpad szerűen vettek részt a műhelyeken. Minden hitoktató részt vett mind a három foglalkozáson, így senki nem maradt ki egyik élményből sem.

Köszönjük az óvó nénik lelkes felkészülését és a rendkívül színvonalas, élménydús tanítását. Március 2-án, most szombaton Szegeden lesz lehetősége azon katekétáinknak is bekapcsolódni ezekbe a műhelyekbe, akik érdeklődnek az ilyen fajta gyakorlati képzések iránt.

Írta: Szűcs Klára

Share