Jelnek lenni egymás életében -Vendégünk: Zomboriné Őze Edit
2017 szeptemberében induló sorozatunkban egyházmegyénk katekétáit szeretnénk bemutatni, akik személyes írásukon keresztül mesélnek arról, mit is jelent számukra hitoktatónak lenni. Következő vendégünk Zomboriné Őze Edit szatymazi hitoktató volt, aki a településhez való kötődése mellett arról is mesélt, hogy katekétaként milyen különleges pillanatokat élhet meg.
Zomboriné Őze Edit vagyok, második éve tanítok Szatymazon a Szent István Katolikus Általános Iskolában. Tanítóként és hitoktatóként is tevékenykedem, jelenleg a negyedik osztályosok osztályfőnöke vagyok, alapvetően pedig negyediktől hetedikig tanítok hittant. A Gál Ferenc Főiskolán másodéves hallgató vagyok, így egyszerre vagyok jelen a katedra „mindkét oldalán”! A tanítás mellett az esti szentmisék és a diákmisék zenei szolgálatában veszek részt.
Szatymazhoz a katolikus énekkar révén kötődöm, lassan 25 éve. Azt tapasztaltam meg, hogy Isten következetesen váltja valóra a terveit, vezet a számunkra legmegfelelőbb módon. Engem az éneklésen keresztül érintett meg; emlékszem, hogy amikor az első taizéi énekeket megismertem, már akkor döntöttem, hogy szeretnék az Ő eszköze lenni, hogy együtt másokat is elérhessünk.
Eleinte nem tudtam elképzelni, hogyan válhat hívővé valaki. Kórustársaimnak köszönhetem, szeretettel elfogadtak, kellő időben kezembe nyomtak könyveket, amikre „vevő” voltam. A Pió atya életéről szóló különösen megérintett. Ezúton köszönöm kórusvezetőimnek, Kopasz Gyurinak és feleségének Erikának, hogy az éneklés mellett lelki olvasmányokkal láttak el és arra indítottak, mondjam a rózsafüzért. Lelkesedésem egyik forrása a találkozás megélése – Vele. Visszatekintve látom, mennyi lehetőséget talál arra, hogy megérezzük, megtapasztaljuk Őt: képet, könyvet, dallamot, barátságot, filmet.
Katekétaként olyan különleges pillanatokat is megélhetek, mint például az első őszinte kérdések Istenről. Kétségbeesett kérdéseket is hallok: “Hogyan engedheti meg Isten ezt, vagy azt?” A kamaszok nyitottak a köztünk élő szentek életére is, örülök, ha megismertethetem velük Böjte Csaba atya tevékenységét, vagy Kardos Mihály atya élet-példáját.
Nyáron hittantábort tartottunk Sutka István atya irányításával, kollégáink és egyházközségünk lelkes önkéntesei segítségével. Május 1-én az egyházközség sátra az egyik leglátogatottabb volt, ahol a Gyertyaláng Kórusunk is kivette a részét a gyermekeknek szervezett programokból. Iskolánkban a Márton nap lebonyolítását bízták rám; a felsős- és alsós hittanosok együttes munkájával egy sikeres napot zárhattunk. Büszke vagyok a hetedikesekre, akik Szent Mártont festették meg, a negyedikesekkel pedig az életét jelenítettük meg dramatikus játékkal.
Sok kollégám teszi ugyanezt. Egyszerre vagyunk dramaturgok, rendezők, kórusvezetők, játékmesterek, illusztrátorok. A végén elfáradunk, mégis boldog elégedettséget érzünk, amikor visszatekintünk. Úgy vélem, az a legfontosabb, hogy jelen legyünk és jelek legyünk egymás életében.
