Egyéb

Élet-kenyér ? XII. Nemzeti Kateketikai Kongresszuson jártunk

2018. november 15-17. között került megrendezésre a XII. Nemzeti Kateketikai Kongresszus Budapesten. A mintegy száznyolcvan fős kongresszus résztvevői határon innen és túlról érkező lelkipásztorok és katekéták voltak. Ezt az ünnepi eseményt kétévente rendezik meg, s mindig más-más egyházmegye ad neki otthont. Az idei évben a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készület volt a fő célkitűzés, így a középpontban az Eucharisztia, állt. Az előadások témája a Kenyér, az Élet Kenyere volt, s arra a kérdésre keresték a választ, hogy ?Adhat-e az Eucharisztia új életet?? Jelenlegi írásunkban Bodorné Ternai Sára katekétánk beszámolóját közöljük.

Úton hazafelé a Kateketikai Kongresszus végén feltett kérdésen gondolkoztam: “Miben segített a kongresszus, és hogyan értékelem a három napot?Adott-e valami szakmai segítséget? Kaptam-e valami pluszt, egy új szemléletet a munkám végzéséhez, vagy valami útbaigazítást, többletet?” Így végiggondolva, azt hiszem nem.  Hál? Istennek, semmi újat nem kaptam! Akkor hát, mi az, amiért el kell mondanom, hogy mégis jó és érdekes volt ez a három nap?

Először is, ami nagyon tetszett, hogy könnyed és gördülékeny menetben követték egymást az érdekesebbnél érdekesebb előadások. A fesztelen és őszinte légkör elsősorban talán a szervező ? házigazda Füzes Ádám atyának köszönhető.  Mellette Udvardy György püspök atya szeretetteljes tanításai, és hozzáfűzött többletei nagyban hozzájárultak a napok színességéhez. A 2020-ban Budapesten rendezendő 52. Nemzetközi  Eucharisztikus Kongresszus  kapcsán a témák a szentségi Jézus köré voltak építve.  A első nap előadói Dr. Martos Levente Balázs, aki sorra vette és bemutatta, hol jelenik meg az Eucharisztia, mint Jézus ajándéka az újszövetségi iratokban, majd őt követte Dr. Versegi Beáta Mária nővér, aki  teremtett lényünket az antropológia oldaláról közelítette meg. Hús-vér emberi testünk üregei mutatják, hogy legfőbb mindennapi tevékenységünk, hogy megtöltsük ezeket a tereket  levegővel, élelemmel, vízzel. Istengyermekségünk okán pedig a bennünk levő ürességet mindenképpen ki kell, hogy töltse az Úr Lelke ahhoz, hogy teljes életet tudjunk élni ezen a világon, és majd megláthassuk az Örökkévalót.

A szervezőket dicséri az is, hogy mindkét nap végére könnyedebb témákkal szolgáltak. Ezen az estén az ostyasütésről, másnap pedig a miseborról hallottunk érdekességeket. Péntek délelőtt Pál Feri atya előadása szokás szerint olyan volt, mint egy jól megrakott ünnepi asztal. Volt benne gazdagon mindenből minden: humorral átszőtt életvezetési tanácsok, teológia, pszichológia és az élet írta tanító történetek – ezeken  hol nevettünk, hol sírtunk. Előadása végén Feri atya szelíd szeretettel jegyezte meg, milyen nagyon fontos a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szervezésénél figyelni arra, hogy ez a nagy szabású esemény, mint társadalmi- és kulturális megmozdulás, ne szorítsa háttérbe az Igazi Lényeget. A nap további részében az Eucharisztiával kapcsolatos műhelyek voltak, öt órakor pedig a dr. Erdő Péter bíboros atya által celebrált szentmise. A magyar egyházfőtől jóleső biztatást és megerősítést kaptunk a hivatásunkhoz. A római és görög katolikus koncelebráló atyák és a Szent Imre templom nagy létszámú ministránsai méltó ünnepélyességgel vették körül a köztünk jelenlevő szentségi Jézust.

Másnap Molnár Ferenc diakónus beszélt tüzes lelkülettel a cselekvő szeretet fontosságáról, szavai igazán hitelesen szóltak, hiszen nem csak hirdeti és vallja, de gyakorolja is ezt az egyáltalán nem könnyű hivatást. Őt követte az utolsó előadó, Dr. Török Csaba atya. Nem gondoltuk volna, hogy még lehet fokozni a teológia és a humor, illetve a szent és a profán egy előadáson belül megvillanó sokszínűségét, de Csaba atya bebizonyította ezt. A téma és a stílus egyaránt nagyon magával ragadó volt, még akkor is, ha a teológiai magaslatok néha feszegették a felfogóképességünk határait. De mielőtt még elvesztettük volna a fonalat, egy poénnal újra az általunk érthetőbb tartományokban pihenhettünk egy kicsit. Izgalmas hullámvasút-szerű ?utazás? volt ez számunkra, talán ő fogalmazta meg a legjobban a kongresszus summáját: a szentségimádást és az Eucharisztia vételét kell, hogy kövesse a szívek megtérése, kell hogy ennek köszönhetően növekedjen bennünk a krisztusi lelkület. Az irgalmas, a maga hasznát nem kereső, a zúgolódás nélkül áldozatot vállaló magatartás, hiszen az Eucharisztia vétele pont azáltal több, mint emlékezés, hogy miképpen feloldódik bennem az Oltáriszentség, úgy oltódjanak belém a jézusi vonások is a Szentlélek munkája által. Annyira gyönyörű, olyan egyszerű, és mégis pont ezért sokszor annyira nehéz. Tehát semmi újat nem mondó tanítás, mégis attól érdekes, hogy más oldalról világítja meg a Lényeget.

Ez az amiért nekem tetszett a Kongresszus, mert ?csupán? ráirányította a figyelmet a vallásban és az Egyházban egyetlen figyelmet érdemlő személyre: az élő és jelenlevő Jézus Krisztusra.

 

Írta: Bodorné Ternai Sára

Share