Adhat-e az Eucharisztia új életet? – XII. Nemzeti Kateketikai Kongresszuson jártunk
2018. november 15-17. között került megrendezésre a XII. Nemzeti Kateketikai Kongresszus Budapesten. A mintegy száznyolcvan fős kongresszus résztvevői határon innen és túlról érkező lelkipásztorok és katekéták voltak. Ezt az ünnepi eseményt kétévente rendezik meg, s mindig más-más egyházmegye ad neki otthont. Az idei évben a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készület volt a fő célkitűzés, így a középpontban az Eucharisztia, állt. Az előadások témája a Kenyér, az Élet Kenyere volt, s arra a kérdésre keresték a választ, hogy „Adhat-e az Eucharisztia új életet?”
Az előadások egészen közel hozták az Oltáriszentséget, s ezt különböző szempontok alapján tették. A nyitó előadás bibliai szempontból vizsgálta; talán a legizgalmasabb kérdés, amelyet felvetett, hogy „ha Jézus nem alapít Eucharisztiát, talán nincs is Újszövetség, nincs szentírás” kérdése, mely azt jelzi, hogy az Eucharisztia mindenütt jelen van az Újszövetségben. Verseghy Beáta szerzetes, a Nyolc Boldogság Közösség tagja az emberi étkezés, a bűnbeesés oldaláról szemlélte az Eucharisztiát. Az Atya első parancsa az emberhez az étkezési parancs volt, amelyhez mindjárt kapcsolódott egy tiltás is. Ez arra hívja fel a figyelmünket, hogy ehetünk mindenből, de mindent nem ehetünk meg. Így az Eucharisztia a legemberibb, amit Istentől kaphattunk.
Számomra a legjobban várt előadás Pál Feri atya előadása volt, hiszen még soha nem hallottam őt élőben. Az előadása alatt hol sírtunk, hol nevettünk, de egy pillanatra se lankadt a figyelmünk. Olyan gondolat is megfogalmazódott bennem, hogy az atya sportolóként tartja előadásait, hisz míg beszélt, egy maratont is lefutott. Egyik legizgalmasabb kérdés, amivel foglalkozott, az emlékezés volt. Jézus azt a parancsot adta tanítványainak, hogy “cselekedjétek ezt az én emlékezetemre”. Nem mindegy, hogy saját életünkre is hogyan emlékezünk vissza. Azt javasolta, hogy tegyük ezt tudatosan, életünk csúcspontjaira figyelve, aminek a jelenből figyelve, pozitív befejezést adunk. Ha így teszünk, gyógyulunk, megszabadulunk a múlt fogságából, s új életet kapunk. Jézus is élt, tanított, szenvedett, de feltámadt.
A Kongresszus második napján több műhelymunka is színesítette a programot. Itt már konkrét, gyakorlati kérdésekkel foglalkozhattunk, melyek katekéta szolgálatunkat segíthetik. Ezek közül Dr. Versegi Beáta nővér műhelyét emelném ki, aki három éve gyermek szentségimádást vezet, havi rendszerességgel. Számomra bizonyítást nyert az a tétel, hogy a katekéta azt tudja megvalósítani, ami számára is fontos, amit ő maga is megél, átél.
A harmadik napon a diakónia szemszögéből tekintettünk rá az Eucharisztiára. Aki ezzel a kenyérrel táplálkozik, nem lehet közömbös a szegények, az elesettek iránt, növekszik érzékenysége az elesettek iránt.
A Kongresszus résztvevői közösséggé formálódhattak a közös imádságokban, s a szentmisékben, melyet Erdő Péter bíboros atya és Márfi Gyula, veszprémi püspök celebrált, a mintegy 40 római és görög katolikus pappal együtt.
Az elhelyezés, a közös étkezések valódi élményt jelentettek mindannyiunknak. Néhány napra minket szolgáltak, ránk figyeltek, észrevették kívánságainkat, vágyainkat, velünk törődtek és gondoskodtak rólunk. Valódi személyeknek érezhettük magunkat. Az egyik résztvevő azt mondta, úgy érzi magát, mint ahogy a tanítványok érezhették magunkat a Tábor hegyen. Kicsit sajnálattal vettük tudomásul, hogy a hegyről le kellett jönnünk, bár már pihentebben, feltöltődve, új lendülettel, készen a szolgálatra.
Írta: Garainé Jung Gabriella
