Ilyen lehetett Jézus mellett lennie Péternek és Andrásnak – Cseh Miklóssal beszélgettünk
2017 szeptemberében induló sorozatunkban egyházmegyénk katekétáit szeretnénk bemutatni, akik személyes írásukon keresztül mesélnek arról, mit is jelent számukra hitoktatónak lenni. Következő vendégünk Cseh Miklós deszki és szőregi hitoktató volt, aki a katekétaság kihívásai mesélt arról is, hogy mit tesz, mielőtt belép egy nap az első hittanórájára.
Cseh Miklósnak hívnak, Deszken vagyok hittantanár, ovikban és az általános iskolában, illetve Szőregen is segítek kicsit a lelki életben, az ifjúsági csoport vezetésében. Örülök annak, hogy a hittanosaimat közelebb segíthetem ahhoz a remény- és örömteli, szeretetben gazdag, örök és éltető valósághoz, amelyet, – és akit – én is megtapasztalhattam, Istenhez. Örülök annak is, hogy mára nemcsak a hittanos gyerekek, hanem a nem hittanos gyerekek is valamennyire megismertek engem, és talán ezáltal, rajtam keresztül kapcsolatba kerülhetnek Istennel ők is.
Istennel való személyes kapcsolatomat megalapozták szüleim, az Ő hitük, vallásosságuk, gondoskodó szeretetük. Édesanyám Makón volt tanítónő, ének- és hittantanár, abban az iskolában dolgozott, ahova én is jártam, így még inkább beleláthattam a pedagógusok mindennapjaiba is. 2004-ben érettségiztem a Boldogasszony Iskolanővérek által irányított makói Szent István Egyházi Általános Iskola és Gimnázium (Szignum) tanulójaként, majd Szegeden és Piliscsabán jártam főiskolára, illetve egyetemre. Fontos volt számomra, hogy ifjúsági csoportokba is bekapcsolódtam egyetemi éveim alatt Újszegeden és Szeged-Szentmihályon. Még egyetemistaként, édesanyám betegsége idején kezdtem rendszeresen rózsafüzért imádkozni, amelyen keresztül mind a mai napig érzem, sok kegyelem jön felém, és Mária és Isten közelségét tapasztalom. Ugyanígy a szentmiséken, közös énekléseken, imaalkalmakon, vagy a Szentostyában velünk levő Jézusban Isten jelenléte felemelő forrás számomra, a hittanári tevékenységeimhez is. Örömet és segítséget jelent, hogy testvérem, Gábor is hittantanárként munkálkodik, talán kicsit megérezhetjük ezáltal, milyen lehetett Jézus mellett lennie Péternek és Andrásnak, vagy Jánosnak és Jakabnak, mint testvéreknek. Hittantanárnak, katekétának lenni igen színes tevékenységet jelent, amely gyakran kihívásokat, küzdelmeket is von maga után, ezekben sokat segít még számomra a környezetemben lévők – plébános atya, lelkiatyák, hittantanár és más kollégák, szülők, barátok, rokonatim – hitét, imáit, bátorítását, egy-egy konkrét segítséget megtapasztalni. A gyerekek pedig alapvetően katalizátorok számomra, erőt, derűt, kitartást keltenek bennem feladataimhoz, munkámhoz.
Öröm számomra az is, ha szentáldozáshoz, szentgyónáshoz tudom kísérni a gyerekeket, vagy egy-egy jól sikerült ünnepi műsor, közös program, vagy ugyanúgy öröm az is, ha láthatom akár egy apró megnyilvánulását annak, hogy valakinek bontakozik, éledezik a hite, reménye, jézusi szeretete.
Mielőtt belépek az aznapi első hittanórámra, mielőtt találkozom a hittanosaimmal, vagy máskor is, ha megyek beszélgetni, találkozni valakivel, útközben előtte általában átgondolok néhány alapvető dolgot magamban, igyekszem a szeretetre és az adott gyerekekre, felnőttekre, személyekre összpontosítani, kérem a Szentlélek és a szentek segítségét, picit imádkozom. Mindez helyére billenti a dolgokat bennem. Átgondolom például, hogy a szeretet, illetve Isten öröm, erő, élet; inkább öröm, mint szenvedés, és hogy ez fordítva is igaz: az öröm (önzetlen) szeretetből, Istenből születik. Vagy, hogy van erőm Isten kegyelmében feladataim ellátásához. Vagy, hogy picit talán édesapa-példa is vagyok tevékenységeim során, mégpedig abban, hogy erő-, derű-, lélek-, szeretet-, illetve Isten-forrás vagyok, lehetek a gyerekek, mások számára, hozzátéve, hogy nekem is Isten (Jézus, Mennyei Atya, Szentlélek) a forrásom, Őt adom tovább, legjobb igyekezetem és Isten kegyelme szerint.
