Egyéb

Évindító Szakmai Nap Orosházán

Tanévnyitó szakmai napra gyűltek össze augusztus 24-én, pénteken a Szeged-Csanádi Egyházmegye katekétái.

Az előző évekhez hasonlóan idén is Orosházán, az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvodában tartottuk szakmai évindító napunkat, amelynek célja a szakmai fejlődésen túl a személyes találkozás volt. A  tanév első programját közös imádsággal kezdtük, majd Bicsánszky József, az iskola igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, ezt követően pedig Serfőző Levente egyházmegyei oktatási helynök kívánt sok kegyelmet és erőt az előttünk álló tanévhez. A nap folyamán elsősorban az előttünk álló tanév kihívásaival, az élesben működő Bellarmin rendszerrel, illetve megújult továbbképzési lehetőségeinkkel foglalkoztunk. A délután során jutott idő a személyes találkozásra, a tapasztalatok megosztására, valamint Katekétáink a Padlókép-módszerrel ismerkedhettek meg saját élmény alapon. A napot a Korda könyvkereskedés munkatársainak köszönhetően a tankönyvek átvételével, valamint a Katekéták Veni Sancte szentmiséjével zártuk, amelyet Dr. Kiss-Rigó László püspökatya mutatott be.

Fotó: Gazsó Ilona

Share