Lesz aratás – Vendégünk: Csatlósné Kvasz Erzsébet
2017 szeptemberében induló sorozatunkban egyházmegyénk katekétáit szeretnénk bemutatni, akik személyes írásukon keresztül mesélnek arról, mit is jelent számukra hitoktatónak lenni. Következő vendégünk Csatlósné Kvasz Erzsébet újkígyósi hitoktató volt, aki hivatása mellett mesélt arról is, hogy mi számára a legnagyobb kihívás.
Csatlósné Kvasz Erzsébetnek hívnak, Békéscsabán születtem. Két testvéremmel együtt szerető családban nőttem fel, egy még tágasabb rokonság szerves részeként.
Hivatásválasztásomnál a legfontosabb az volt számomra, hogy „legyen értelme”, azaz valami maradandót alkossak, és valamilyen „örökkévalót is felvillantó sodrásba” álljak bele (ma már persze látom, hogy szinte bármelyik pálya lehet Isten szolgálata). A Jóisten ujját látom tanulmányaimban, munkámban, eddigi életutamon. A hitoktatást 2003-ban kezdtem Békéscsabán, 9 szép tanévet tanítottam szülővárosomban. Házasságommal Újkígyósra kerültem, és kislányom óvodába indulása után itt álltam be “az Úr szőlőmunkásai közé”. Jelenleg részmunkaidősként dolgozom Újkígyóson és Szabadkígyóson, két általános iskolában és egy óvodában.
Legfőbb érdeklődési területem az egyháztörténelem, szakdolgozatomat is ebben a témában írtam. Úgy tapasztalom, hogy a szentek és a modern tanúságtevők életén keresztül a mai kiskamaszokat is meg lehet szólítani. Munkám sokat követel „belőlem”, de sok örömöt is ad. Néha úgy tűnik, hogy “nem lesz aratás”, és hiába minden, akkor egyszer csak az Úristen megmutatja, hogy lám, ott arrébb, ott vannak az érett kalászok. Mostanában jutottam arra a gondolatra, hogy én igazi ateista emberrel még talán nem is találkoztam. A munkám során is legtöbbször jószándékú, Istent távolról tisztelő emberekkel találkozom – a legnagyobb kihívás számomra az, hogy felkeltsük bennük a vágyat a közelebbi kapcsolatra Istennel. Nemes feladat továbbá a néhány éve az általános iskolákba bevezetett „hit és erkölcs” óra, misszió a javából!
Nagyon sok embernek mondhatnék köszönetet, akik tudatosan vagy éppen jó példájukkal, életszentségükkel támogattak az utamon. Sokat köszönhetek a családomnak, a békéscsabai és szegedi remek tanáraimnak, a hívő közösségnek, papoknak és áldozatos, jó humorú munkatársaimnak.
Az egyik legkedvesebb Szentírási idézetemet megosztva fejezem be bemutatkozásom:
„Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé nem szomjazik meg,
hanem a víz, amelyet adok neki, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.”
(Jn 4,14-15)
