Egyéb

Kereskedő, szakoktató és katekéta – Dimákné Zsoldi Katalinnal beszélgettünk

2017 szeptemberében induló sorozatunkban egyházmegyénk katekétáit szeretnénk bemutatni, akik személyes írásukon keresztül mesélnek arról, mit is jelent számukra hitoktatónak lenni. Következő vendégünk Dimákné Zsoldi Katalin orosházi hitoktató volt, aki eddigi tanulmányai és tapasztalatai mellett mesélt arról is, hogy milyen módon próbál meg maradandó élményt átadni a fiataloknak.

Dimákné Zsoldi Katalinnak hívnak. Orosházán vallásos családban nevelkedtem, gyermekkoromban Bagi Alajos Plébános Úr volt a hitoktatóm, akitől egy életre szóló lelki útravalót kaptam. Már akkor is megfordult a fejemben, hogy felnőttként majd tanár szeretnék lenni, leginkább a humán tantárgyakat szerettem a hittan mellett. Két testvérem van, érdekesség, hogy hozzám hasonlóan az öcsém is a katekéta hivatást választotta, valamint egy felnőtt fiam van, aki már negyedik éve szociális munkásként tevékenykedik. Gyulán, a Mohácsy Mátyás Kertészeti Szakközépiskolában érettségiztem, majd ezt követően mezőgazdasági gazdaasszony, kereskedő-boltvezető, és a vendéglátó-üzletvezető szakképesítéseket szereztem meg. Diplomáimat levelező tagozaton a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán és a Szegedi Hittudományi Főiskolán szereztem. Érettségit követően diszpécserként dolgoztam, majd napközis nevelőként, szakoktatóként, illetve magyar nyelv- és irodalom szakos tanárként tevékenykedtem. 2005 óta dolgozom hittan tanárként óraadó-, részmunkaidős-, és jelenleg teljes állású munkakörben, fő érdeklődési területem az egyházirodalom és a különböző témájú versek írása.

Jelenleg Orosházán, a Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumban, valamint az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvodában tanítok. Mindig nagy örömmel tölt el, ha tanítványaimat sikerül a szentségek vételéhez vezetni. Fontosnak tartom, hogy egyre több tanuló szerezzen olyan maradandó élményeket, mind a kirándulások, a hittanos találkozók, a hittanversenyek, a ministráns szolgálat, a templomi szereplések által, hogy a keresztény értékrendet ő is bírja későbbiekben közvetíteni embertársainak. Minden tanulócsoportom más és más összetételű, de hiszem és vallom, hogy mindegyik a maga módján örömet tud okozni nekem – feltehetőleg azért, mert én a hittant szeretem a legjobban a szakjaim közül. Úgy vélem, ez nem csak egy tantárgyi tudás átadása, hanem az érzelmekre és a lelki életre is nagy hatással van. Kedvenc foglalatosságom a báb-előadások tartása alsó tagozatban; leginkább én szeretem megírni az előadások tartalmát, hogy megérintse a tanulókat kellő hatékonysággal. Olyan szerencsében volt részem, hogy több korosztályt is taníthattam 3-tól 50 éves korig, ami először nagy kihívást és több felkészülést igényelt, de hosszabb távon sokféle tapasztalatra tehettem szert. Ennek ellenére folyamatosan új dolgokkal kell szembesülnöm, ami az oktatás-nevelés területén előkerül, éppen ezért is szeretem a Kateketikai Iroda által szervezett szakmai műhelyeket és továbbképzéseket, valamint lelki gyakorlatokat, mert itt a hitoktatókkal folyamatos tapasztalatcserében lehet részünk.

Mottómnak az alábbi két idézetet tartom:

?Jézus Krisztus  ugyanaz tegnap, és ma, és mindörökké.? Zsid 13,8
 ?Ki árthat nektek, ha a jónak buzgó követői lesztek? De ha szenvedtek is az igaz élet miatt, boldogok vagytok.? 1 Pét 3, 13-14.
Share