A test teológiája a keresztény tanításban – továbbképzés Békéscsabán
2017. 11. 11-én a Szeged-Csanádi Egyházmegye Kateketikai Irodája által szervezett őszi hitoktatói továbbképzésnek a békéscsabai Savio Szent Domonkos Általános Iskola adott otthont.
A jelenlévőket Serfőző Levente oktatási helynök, kateketikai referens köszöntötte, majd Dr. Csépányi Gábor, az esztergomi Érseki Papnevelő Intézet spirituálisa beszélt a test teológiájáról, bemutatva Szent II. János Pál pápa gondolatait, Isten Igéjének és az ember tapasztalatának összhangját, amely szabadságunkat tiszteletben tartva, saját nemiségünk felfedezésére és felelős megélésére hív. E tanítás középpontjában nem a moralizáló ítélkezések állnak, hanem arról tanít, hogy szexualitásunk ajándék, gyógyulásának és helyreállításának lehetősége a kezünkben van.
Gondolva arra, hogy a jövő tanévtől egyházmegyénk hitoktatása is teljes mértékben átáll az elektronikus adatrögzítésre, délután a résztvevők a Bellarmin rendszerrel ismerkedhettek, akik pedig már tesztelik, Szászi Balázs vezetésével egy szuperviziós alkalmon vehettek részt.
Következő továbbképzésünk 2018. március 3-án, Szegeden lesz.