Egyéb

Hálát adni és tervezni

 

A YearCompass (azaz “ÉvIránytű”) mozgalom 2012-ben indult, azóta pedig számos fejlesztésen ment keresztül, ennek köszönhetően pedig tavaly már több, mint 250.000-en töltötték le – 19 nyelven!
Elindítóinak célja volt, hogy az embereket tudatosságra neveljék, valamint hogy létrehozzanak egy olyan könnyen átlátható és egyszerűen használható füzetet, amely segíthet átgondolni a mögöttünk álló évet, valamint megtervezni a még előttünk állót. A mottójuk lehetne akár “Értékelj – Tervezz – Végezz!” is, hiszen legújabb, bárki számára ingyenesen elérhető füzetben is erre buzdítják az érdeklődőket. A füzet letöltésével egy rendkívül értékes segédanyaghoz juthatunk akár a magunk, akár diákjaink részére! 🙂

A YearCompass füzet az alábbi linken tölthető le, a megfelelő nyelv, valamint papírméret beállításával.

Jó kitöltést kívánunk! 😉

Share