Egyéb

?Jó itt lenni, mert szeretnek!? – Tóth Ildikóval beszélgettünk

2017 szeptemberében induló sorozatunkban egyházmegyénk katekétáit szeretnénk bemutatni, akik személyes írásukon keresztül mesélnek arról, mit is jelent számukra hitoktatónak lenni. Következő vendégünk Tóth Ildikó szegedi hitoktató volt, aki gyermekkora, valamint az akkori hitoktatási helyzet mellett arról is mesélt, milyen célok vezérlik a hitoktatásban.

Tóth Ildikó vagyok, 10 éve tanítok hittant Szegeden, a Jézus Szíve Plébánia területén. Az évtized alatt az óvodástól a felnőttig bezárólag már minden korcsoportban oktattam hittant.

Sokszor irigykedve nézek a tanítványaimra, akik akár egy évtizedig is tanulhatnak hittant; magam rendszeres hitoktatásban két évig részesültem a rendszerváltás előtti években, 8 évesen voltam elsőáldozó, 9 évesen bérmálkoztam a szegedi Szent Miklós Plébánián. Amikor bérmálkozás után megkérdeztem a tisztelendő atyát, hová járhatok ezután hittanra, csak széttárta a kezét, hogy bérmálkozó már voltam, az ifjúsági csoportba meg kicsi vagyok. Maradt a szentmise.

Nem voltak ezek egyszerű évek, lelkemre kötötték otthon, nem szabad sehol sem elárulnom, hogy hittanra és templomba járok. Nem is szóltam róla senkinek, felsős koromban mégis összehívta az egyik szünetben az osztályfőnökünk titokban a hittanosokat (akkor tudtuk meg, hogy a másik is jár valahová misére), és szegény nagyon zavarban volt, mit is mondjon nekünk. Nyilván felsőbb utasításra cselekedett, mint ahogy a neveket is felülről kapta meg. Végül idegesen csak legyintett egyet, mi meg egymáshoz sem szólva, lesütött szemekkel elkullogtunk. Pedig akkor már rég nem voltam hivatalosan hittanos, csak vasárnapi szentmisére járó!

Mikor felnőttként pótoltam a hitbeli hiányosságaimat, talán az előzmények miatt is volt olyan szép és szabad számomra az az időszak, amikor a Szegedi Hittudományi Főiskolára járhattam. Hálával gondolok tanáraimra, különösen is megemlítve az azóta elhunyt Somfai Béla és Weissmahr Béla jezsuita atyákat. Ezekben az években határozottan éreztem, hogy Isten hitoktatónak hív, minden hiányosságom dacára. Jó erre most is visszagondolni!

?Jó itt lenni, mert szeretnek!? ? mondta egyszer egy kis hittanosom. Nem én mondtam ki, de talán ez lebeg szemem előtt hittanárként, hogy a szerető és megbocsájtó Istent hozzam minél közelebb a gyermekekhez. Másik vágyam, hogy a szerető Isten jelenléte ne korlátozódjon egy iskolai órarendi órára, hanem kinyissuk az iskola kapuit a templom, a plébánia felé, ahol nem órarendi keretek között, hanem már szabadon és szeretettel tudják szolgálni Istent. Ezért fontosak számomra a kirándulások, hittanos találkozók is. Igazi ünnep, nagy öröm számomra, ha minél többen tudnak a beavató szentségekben Jézussal találkozni!

Share