Egyéb

(Iker)Testvérek a mindennapokban és a “szakmában” – Kovácsné Veréb Mariannal és Mészárosné Veréb Magdolnával beszélgettünk

2017 szeptemberében induló sorozatunkban egyházmegyénk katekétáit szeretnénk bemutatni, akik személyes írásukon keresztül mesélnek arról, mit is jelent számukra hitoktatónak lenni. A jelenlegi bemutatkozás különlegessége, hogy ezúttal egy olyan ikertestvér-páros mutatkozik be, akik mind a ketten hitoktatóként tevékenykednek, bátyjuk pedig egyházmegyénk egyik papja.

 

Beszélgetésünk első felében Kovácsné Veréb Mariann szegedi hitoktató volt vendégünk, aki nehézségei és örömei mellett arról is szót ejtett, hogy szerinte mi a legfontosabb a hitoktatás során.

Kovácsné Veréb Mariann vagyok, és immáron tizenkettedik éve végzem a hitoktatói szolgálatot. Jelenleg a szegedi Madách Imre Általános Iskolában és a Rókus II. Általános Iskolában tanítók 1. osztálytól egészen 8. osztályig. Házas vagyok, két gyermekünk van.

Gyermekkoromat Apátfalván töltöttem, ahol hagyományos keresztény családban nőttem fel. Hárman vagyunk testvérek, van egy bátyám, Laci, akire nagyon büszke vagyok, Ő immár 23. éve az egyházmegyénk papja. Rajta kívül van még egy ikertestvérem, Magdi, akivel talán az ?ikerség jogán? igen erős a kapcsolatunk.

Úgy vélem, hitoktatónak lenni nem könnyű, jó hitoktatónak lenni pedig még nehezebb. A hitoktatás legfontosabb feladata számomra az, hogy Isten jelenlétét érthetővé tegyem a gyermekek számára, a Szentírás, a szentségek, a találkozás, a beszélgetés és a kísérés által. 

Szerintem ez óriási és felelősségteljes feladat.

Sok nehézség adódott az évek során, amivel nehezen tudtam megbirkózni; elsősorban a rohanásra, az idő- és teremhiányra gondolok, amely tapasztalataim szerint sok más hitoktató problémája is. A legnagyobb nehézség számomra a különféle problémákkal küzdő gyermekek fegyelmezési gondjaiból fakadt. Sokféle ?siker-módszert? próbáltam alkalmazni, míg végül megtapasztaltam, hogy meg kell tanulni az ő fejükkel gondolkozni, megismerni a helyzetüket otthon, iskolában, bele kell bújni egy kicsit az Ő bőrükbe, gondolataikba. A problémák persze nem múltak el, de tudom, hogy ha sok módszer kudarcos is, ha imádkozom értük, többet és jobbat nem tehetek.

A legnagyobb örömeim is a fent említett nehézségek megoldásaiból adódtak; volt egy-két sikeres óra, ami után a máskor fegyelmezetlen gyerek is örömmel mondta: ?Jó volt a hittanóra?, ?Várom a következő órát?. Ezek a pozitív visszajelzések megerősítenek, erőt adnak, hogy érdemes küzdeni, próbálkozni és talán jó úton járok. A hittantáborok, plébániai közösségi programok felszabadult, örömteli hangulata szintén jó élményekkel gazdagított. Amikor a hittanórán közömbös, problémás kamaszgyermek óra után megkér, hogy iskolán kívüli időpontban elmondhassa, milyen gondokkal küzd családjában, baráti közösségében, azt jelzi számomra, hogy valamiféle üzenet akkor is átmegy, ha ennek órán konkrét jelét nem is látom.

Összegezve hitoktatói hitvallásomat,

“legfontosabb vezérelvem a három isteni erény: a hit, remény és szeretet.”

Ezekből következnek azok a nevelői attitűdök, amelyek nélkül nem lehet érdemben gyermekekkel foglalkozni: hitelesség, nyitottság és az elfogadás. Fontos a megküzdött, megélt személyes hit, amely nélkül hiteltelenné válik mindaz, amit át szeretnék adni. Kell a remény, amely vidámmá és nyitottá tesz, mert nincsenek azonnali eredmények, ám a kettő együtt mit sem ér, ha nincs meg a legfontosabb: a rám bízott gyermekek feltétel nélküli szeretete.

 

A beszélgetés második felében Mészárosné Veréb Magdolna osztotta meg velünk gondolatait arról, milyen nehézségek és örömök érik Őt mind a hitoktatói, mind a hétköznapi életében.

Mészárosné Veréb Magdolnának hívnak, és közel húsz éve vagyok az egyházmegye szolgálatában hitoktató. Jelenleg a szegedi Szent Rókus plébániához tartozó Arany János Általános Iskolában, a Rókus I. Általános Iskolában, valamint további 5 óvodában hitoktatok.

Mariann ikertestvéremmel együtt 50 évvel ezelőtt születtünk Szegeden. Ö is hitoktatóként szolgál ugyanazon a plébánián, mint én. Ennek óriási előnye, hogy

“…nemcsak a civil életben, hanem a ?szakmában? is kölcsönösen támogatjuk, segítjük egymást.”

Közös büszkeségünk pap bátyánk, Laci, aki nagy örömünkre közelünkben, Szegeden végzi lelkipásztori feladatát, mint a Szent Gellért Szeminárium Spirituálisa.

Apátfalván nőttünk fel, itt neveltek a szüleink, szerető, vallásos családban. Dolgos szülők, nagyszülők, rokonok egyszerű élete, példája, hite, apukánk humora alakította, formálta szemléletünket, Isten és emberkapcsolatunkat. Nagyszerű papok mellett ministráltam. Katona püspök atya szeretete, jósága, érdeklődő, szerető figyelmessége alapvetően határozta meg  Istenképemet. Példáját igyekszem továbbadni, alkalmazni a tanítványaimmal való kapcsolatomban.

A legnagyobb örömforrást számomra a családom jelenti. A 25 éve tartó házasságomból született Rita lányunknak (24 éves), és László Brúnó fiunknak (22 éves) mindennap tudunk örülni és értük hálát adni. A férjem, családom támogató, gondoskodó szeretete nagy segítség a mindennapokban.

Számomra a hitoktatás öröme az örömhír átadása.

Azzal a reménnyel, hogy a gyermekekben az örömhír által erősödik  az Istenbe vetett hit, a bizalom és az élet szeretete. Úgy vélem, elvezetni őket az Egyházba, illetve a szentségeken keresztül Jézushoz, a legszebb feladat és kihívás. Ugyanakkor óriási felelősséget jelent a keresztény tanítás továbbadása, mert akivel találkozunk, akinek átadjuk, abban óhatatlanul kialakul egy kép Jézusról, Istenről, ez ez a kép pedig hat rá, az életét formálja, sokszor anélkül, hogy tudná. Ez a felelősség, a kihívás, a kevés látványos ?sikerélmény?és a többi élettel, hitoktatással járó nehézség néha elbátortalanít, olykor elkeserít, de a bizalom, a derű mégis erősebb. Ennek az örömömnek legfőbb forrása az ima, a ?csendezés?. A sok egyéb kisebb, nagyobb örömök mellett végül nagy áldás számomra, hogy tanítványaimra úgy tudok tekinteni, mint gyermekeimre. Tudok nekik örülni, érdekel az örömük, a problémájuk. Jó szülőként próbálom őket szeretni, feltétel nélkül elfogadni, növekedésüket szolgálni, értük hálát adni és az ?eredményt? Istenre bízni.

Mészárosné Veréb Magdolna

Share